Elsősorban hosszabb külföldi tartózkodásra készülőknek ajánlott ez a nyelvvizsga. Két változata van: ha külföldi tanulmányok a cél, akkor az Academic module-t célszerű választani, ha munkavállalás, akkor a General module-t.
A nyelvvizsga részei:
Beszédkészség:
A szóbeli egyszemélyes, tehát csak a vizsgáztató és a vizsgázó beszélgetnek. A beszélgetés időtartama 11-14 perc. Feladatok:
1. Bemutatkozás: a vizsgáztató általános kérdéseket tesz fel a vizsgázó személyével, tanulmányaival, terveivel, érdeklődési köreivel kapcsolatban.
2. A vizsgázó kap egy kártyát egy megadott témával, amelyről megadott szempontok alapján 1-2 percet önállóan kell beszélnie (pl. legutóbbi utazással kapcsolatos élmény – utazás célja, kivel utazott, miért volt emlékezetes az út)
3. Ezután a irányított beszélgetés következik a második feladatban kapott témához kapcsolódóan (pl. utazás és kultúra kapcsolata, turizmus fajtái)
Hallásértés:
Négy rövidebb szöveget kell meghallgatni és megadott kérdésekre válaszolni, jegyzetet kiegészíteni. Az első egy beszélgetés, a második pedig egy prezentáció általános, hétköznapi témáról. A következő beszélgetésben egy iskolai élettel kapcsolatos problémát vagy feladatot vitat meg 3-4 résztvevő. Az utolsó feladatban pedig egy kicsit szakmaibb szöveg, például egy egyetemi előadásrészlet hangzik el.
Írásbeli:
A szövegértés részben 60 perc áll rendelkezésre 3-4 rövidebb szöveg elolvasására, amelyekhez összesen 40 kérdés kapcsolódik. A szövegek témája más az academic és a general module-ban.
Az íráskészséget mérő két feladatra összesen 60 perc van.
1. feladat:
General module: Min. 150 szó terjedelemben levelet kell írni, valamilyen hétköznapi helyzethez kapcsolódóan – például problémamegoldás, véleménykifejtés, információkérés, panasz.
Academic module: Min. 150 szó terjedelemben egy grafikont vagy táblázatot kell elemezni, írásban összefoglalni, kiemelni vagy összehasonlítani a legfontosabb adatokat.
2. feladat:
Egy megadott állítással kapcsolatban érvelő esszét kell írni minimum 250 szó terjedelemben.
IELTS pontozás – a „nyers” pontszámok átszámítása sávok szerint:
CEFR level | IELTS band score example/ skill – e.g. reading | IELTS raw score example/ skill – e.g. reading |
B1 (pre-intermediate) | 4 (limited user) | 15-18 |
B1 (pre-intermediate) | 4.5 | 19-22 |
B1-B2 (low intermediate) | 5 (modest user) | 23-26 |
B2 (intermediate) | 5.5 | 27-29 |
B2 (intermediate) | 6 (competent user) | 30-31 |
B2 (upper-intermediate) | 6.5 | 32-33 |
B2-C1 (upper-intermediate) | 7 (good user) | 34-35 |
C1 (advanced) | 7.5 | 36 |
C1-C2 (advanced) | 8 (very good user) | 37-38 |
C2 (advanced) | 8.5 | 39 |
C2 (advanced) | 9 (expert user) | 40 |
Total band score: 9 | Total raw score: 4 x40/ skill |
TOEFL ibt és IELTS pontozás összehasonlítása nyelvvizsga szintek szerint:
CEFR level | TOEFL ibt score | IELTS band score |
B1 | 30-31 | 4 |
B1 | 32-34 | 4.5 |
B1-B2 | 35-45 | 5 |
B2 | 46-59 | 5.5 |
B2 | 60-78 | 6 |
B2 | 79-93 | 6.5 |
B2-C1 | 94-101 | 7 |
C1 | 102-109 | 7.5 |
C1-C2 | 110-114 | 8 |
C2 | 115-117 | 8.5 |
C2 | 118-120 | 9 |
Total: 120 4 x 30 /skill |
Total band score: 9 |